Lemezfelvétel (2017. május 26-27.)

 

EFVK 20 CD-felvétel

Hónapok óta, kemény próbákkal készültünk. Tudásunkról felmondással is számot kellett adnunk karvezetőnknek. A több mint húsz mű mennyiségileg is nagy feladat elé állított minket.

Utoljára 12 ėvvel ezelőtt készítettünk CD-felvételt. Akkor még nem voltam a kórus tagja, így nem tudok ahhoz viszonyítani, de amennyire fárasztó volt a másfél napos „munka”, annyira különleges élménnyé is vált.

A próbákon a felszabadultság, s a tanulási folyamat részeként a bátor hibázás is jellemez minket. De valljuk be őszintén, a kemény, koncentrált fegyelem igen ritkán. A koncerteken nagyon odafigyelve, összeszedetten és kifejezetten a közönségnek éneklünk. Célunk a színvonalas szórakoztatás. Nos, a CD-felvétel egy harmadik fajta lelkiállapotba hozta a kórust. Nem volt közönség, akikre mosolyogni lehetett volna. Viszont volt egy kiváló hangmérnök, akinek a füle a legapróbb hibákat is meghallotta. Ráadásul az érzékeny mikrofonok miatt ilyenkor alapfeltétel a pisszenéstelen-reccsenéstelen-lapozásmentes csend előállítása. (Természetesen azért kaptunk kilazulásra, topogásra, köhögésre is szüneteket.)

A jól végzett munka után jóleső fáradsággal és nagy örömmel térhettünk haza.

Szeptemberre, mikor az EFVK húsz éves születésnapját ünnepeljük, elkészül legújabb lemezünk: az EFVK 20!

Vámos Ágnes


You may also like...