Élmények a Japán-Magyar estről

Régi kedves helyszínünkön, a Németajkú Református Gyülekezet templomában, ebben a  modern, s egyben bensőséges hangulatú épületben léptünk fel  áprilisban. A már jól ismert vendégszeretettel fogadtak bennünket.
Első ízben adtunk közös koncertet egy japán kórussal. Mindannyiunk számára inspiratív élmény volt a távoli földrészről érkezett muzsikusokat hallgatni, és a közös darabokban velük együtt énekelni. Vendégeink egy nagy fesztiválkórus tagjai, akik közül Magyarországra 15-en jöttek el. Tudjuk, hogy a kórusmuzsikálásnak nincs felső korhatára. Erre volt kitűnő példa a 15  szépkorú japán hölgy, akik korukat meghazudtoló módon, nagy jókedvvel adták elő – főleg kortárs darabokból álló – műsorukat. Fellépő ruhájuk díszeként látványos nyakláncot viseltek, amit a koncert után ajándékként meg is kaptunk! A ritka alkalmat megragadva kórusunk régi tagjai nagy örömmel énekelték újra kedvenc japán darabunkat, a Hotaru Koi-t.
Zárószámként Bárdos Lajos: Tábortűznél című művét énekeltük el közösen, melyben vendégeink briliánsan vették a nyelvi akadályokat!
Vámos Ágnes

You may also like...