Budapesti Vándor-Révész II. Nemzetközi Kórusverseny

 

Budapesti Vándor-Révész II. Nemzetközi Kórusverseny

2016. május 20-án került sor a verseny megrendezésére. Két kategóriában (alap- és professzionális) öt kórus (négy magyar és egy német énekkar) vállalkozott a megmérettetésre.

Az EFVK nagy létszámmal és még nagyobb lelkesedéssel (szeretünk versenyezni!!!!) érkezett a verseny helyszínére, a Fasori Evangélikus Gimnáziumba.

Közülünk sokan a munkából érkeztek, és bár hosszas és alapos felkészülés előzte meg a fellépést, azért az egészséges kis drukk bennünk volt, amit még a Szerencsehozó Erkel kugli elfogyasztása sem csökkentett.

Három művet énekeltünk és bár úgy készültünk, hogy az egyes darabok között nem lesz taps, igazán jól esett, hogy a közönség már az első versenyszám után kifejezését adta tetszésének. A nagyon jó akusztika és a szép környezet különös hangulatot teremtett. Nagyszerű érzés volt együtt énekelni!

 

A versenyt követően a karnagyok egy szakmai beszélgetésen vettek részt, ahol a zsűri tagjai (Kollár Éva, Németh Zsuzsanna és Egils Lipsans karnagyok) elmondták véleményüket és meglátásaikat a kórusok teljesítményéről. Eredményhirdetésre azonban csak vasárnap került sor.

Vasárnap családias hangulatban és bizonytalansággal vegyes izgalommal várták a kórusok a versenyt záró Gálakoncert műsorszámai közt történő díjkiosztást. Hatalmas ovációval és nagy örömmel hallottuk:

az Erkel Ferenc Vegyeskar az alapkategória győztese lett, első helyezést és aranydiplomát kapott!

Tóth Éva

 

 

You may also like...