Évadzáró összefoglalás 2015

Évadzáró  koncertünket  Budapest Főváros  Levéltára  Gárdonyi Albert termében tartottuk  2015.  június  22-én. A  teremben talpalatnyi hely nem maradt szabadon,  úgy  megtelt érdeklődőkkel. Beischer-Matyó Tamás zeneszerző is megtisztelt minket jelenlétével művének ősbemutatóján. Örömteli volt látni közönségünket, a kórus  visszatérő, ám folyamatosan  bővülő  baráti körét.

Műsorunkban napjainkkal bezárólag több mint három évszázadot öleltünk át.  Johann Sebastian Bachot, Bartók Bélát, akiknek évfordulója van 2015-ben, valamint a Bárdos család zeneszerzőit állítottuk a figyelem középpontjába.  Fölcsendültek az egykori és a mai kortársak művei is.

Hallgatóink bepillanthattak – Cseri Zsófia segítségével – a kórus életébe, valamint a „kulisszák mögé” vezette őket  a művek rövid ismertetésével.   Zenei, zenetörténeti érdekességekre hívta fel a figyelmet.

Mindig öröm vendéget fogadnunk a koncerteken, legyen az előadóművész, zeneszerző, vagy zeneszerető. Ez alkalommal Beischer-Matyó Tamás zeneszerzőt faggattuk az ő „kulisszatitkairól”: Hogyan keletkezett az Édesanyám rózsafája című, magyarbődi népdalokon alapuló műve; miért nehéz Bartók, Kodály és Bárdos után ilyen feldolgozásokat alkotni. Meggyőződtünk róla, hogy a zeneszerző jól ismeri a  „kórus mint hangolhatatlan hangszer”  zenei tulajdonságait. Ismeri a kórusok és vezetőik várakozásait: új, jól énekelhető, élvezettel hallgatható, mégis igényes népi hangvételű műveket szeretnének énekelni.  A humorral és emberséggel átszőtt elbeszélés nyomán egyszerre pillanthattunk be a kortárs zeneszerző műhelymunkájának egy szeletébe, és az amatőr énekegyüttesek szakmai életébe. Beischer-Matyó Tamás kórusművét nagy tetszéssel fogadta a közönség.

Koncertünk záró számai szintén mai zeneszerzők művei voltak. Günsberger Ákos – Varró Dániel: 3 limerickjének zenei és szöveges humora hangos kuncogásra, kacagásra sarkallta a közönséget, már a művek elhangzása közben.  Lusens – Hermans: Litván bölcsődalát hallgatva pedig – noha itt a litván szövegértés szinte ki volt zárva – meghatódottság ült ki az arcokra és sok bepárásodott szemet vettünk észre…

Ezt követően  örömteli várakozással készülünk  sukorói koncertünkre, hogy aztán egy röpke nyári szünet után minden folytatódjék.

-spk-

Koncert meghívó

You may also like...