Gyulai kórustábor

Előzmény

Heti két és fél óra kevésnek tűnik egy barátság ápolásához. Különösen akkor, ha a próbákon a karvezető rendszeresen félbeszakítja lelkes csevegésünket, vihorászásunkat, hogy énekeljünk, meg ilyesmi. De mi fél szavakból is megértjük egymást, hiszen összeköt minket a zene, az éneklés szeretete. Segítenek valamit a problémán a próba utáni „beülések”, ami jelen esetben nem a súlyemelés szakkifejezése (beülés, vagy ollózás), hanem valamelyik szórakozóhelyre történő beülést jelenti. Bár egyesek szerint a söröskrigli módszeres emelgetése felfogható súlyemelésnek is, hiszen erősíti a karizmokat, és a hasat. De még ez is kevés.

Évente kétszer kórustáborba vonulunk. Otthon hagyva munkát, gyereket, idős szülőt, asszonyt, férjet, kutyát, macskát, s egyebeket, hogy az éneklésre koncentrálhassunk. Az ilyen „edzőtábor” mennyiségileg, és elmélyültségét tekintve is 327,6 százalékkal hatékonyabb, mint e nélkül. (Na, ezt cáfold meg!)

Idén erre a célra talán azért választottuk Gyulát, mert még mindig él emlékeinkben az a nagyszerű élmény, melynek részesei lehettünk az „ERKEL JUBILEUM ” kapcsán megrendezett Erkel kórusok találkozóján.

Na meg legfőképpen azért, mert Gyula az ország egyik legnapsütésesebb városa! No, a napsütésből keveset láttunk, de az Ég legalább annyira kegyes volt hozzánk, hogy néhány órára, eső nélkül bejárhattuk a megszépült belváros utcáit, a Várnál gyönyörködhettünk a Szent István napi tűzijátékban. Egyébként máskor egyfolytában zuhogott az eső. Az özönvíztől korlátozott, egymással összezárt estéinket ünneplésre használtuk. Ünnepeltük, hogy hosszabb időre együtt lehetünk: előkerült a gitár, szólt az ének, jókat ettünk-ittunk, videóztunk, ment a „karaoke”, a tánc, meg a „Limbó hintó”.

A minőségi hangzás érdekében itt, ezeken a próbákon kezdtük először egy sajátos fúvós hangszer alkalmazását is, ami olyan, mint egy vízipipa, csak nem szívni kell, hanem fújni. Szóval: alaposan felkészültünk!

gyula_2015_1


Koncert

Amikor szombaton elindultunk a Gyulai Református Egyházközség templomába, szintén zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna. Azt gondoltuk: majdcsak eldanolgatunk annak a 4-5 embernek, akiket ide szorított be az ítéletidő. Meglepetésünkre csaknem teljesen megtelt a templom, és nem is akárkikkel! Mint azt később megtudtuk, a hallgatóság javarésze vájt fülű kórusénekes volt. (Még az eső is kíváncsi volt a műsorra : de nem a kitárt ajtón, hanem a mennyezeten keresztül szivárgott be!) Miután a gyülekezet és a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar részéről köszöntötték az egybegyűlteket, bemutattak minket, s kezdődhetett a koncert.

Szakmai közönség előtt mindig nagy kihívás énekelni. Magamról tudom, hogy egy-egy mű hallgatása során, ahelyett hogy önfeledten élvezném a kóruszenét, ilyen gondolatok mocorognak bennem: mi ezt gyorsabbra szoktuk venni, túl hangos a piano, a basszus határozottabban léphetett volna be,… stb. De remélem, azért volt olyan is, amikor a budapesti Erkel Ferenc kórus, kiegészülve a gyulai Erkel kórussal valóban önfeledt pillanatokat okozhatott a hallgatóságnak, s eljuthatott a mű üzenete a közönséghez. Azért használtam a kórus kifejezést, mert vegyeskari művek mellett, női-, és férfikari kompozíciók is felcsendültek.

A közönség szinte velünk együtt élt, együtt lélegzett. Nemcsak formai és udvarias volt a taps, (Vastaps!) hanem kontaktust teremtő is. Másként szólt a taps a „Halleluják” a „Bogorogyicék” után, másként mikor Bárdost „doromboltunk”, és megint másként amikor „Péterke elszállt az éterbe”. Lelkes, közös énekléssel zártuk a műsort. Örültünk, hogy adhattunk, és ezáltal lélekben mi is gazdagodhattunk.

 gyula_koncert


Utózmány

Vendéglátóink jóvoltából a koncert után terített asztal mellett beszélgethettünk, s így cserélhettük ki gondolatainkat. Köszönettel fogadtuk a gratulációkat, s felelevenítettük közös élményeinket az Erkel Jubileum alkalmából rendezett Erkel-kórusok találkozójáról. Elmeséltük egymásnak mit csináltunk, merre jártunk azóta, és milyen terveink vannak. Ünnep volt ez a találkozás: ünnepeltünk. Társalgás, lelkes érvelések, nevetés, finom falatok, miközben csendültek a poharak. Mi hiányozhatna még? Kilenc óra tájban – felborult a pálya! A helyiség egyik oldalán csak a férfiak gyűltek össze. Hogy miért? Hogy pontos időjelzést adjanak: de négy szólamban! Flashmob szerűen, spontán felhangzott: Kilenc óra, kilenc óra! Erkel Ferenc „Névtelen hősök” című operájából a Takarodó tétel. A hangszeres közjátékok hiányát pótolta a „magyar honvédek” lelkesedése: leküzdöttük ezt is!

Ezután mintha zárt palackból szabadult volna ki, hol egyik, hol a másik kórus kezdett rá egy dalra, s közösen énekeltük tovább. Nem is lehetett volna méltóbb befejezése ennek az estének. Szívünk szerint még most is ott énekelnénk, de hát… Pesten tombolt a kánikula… S a TV híradóból megtudtuk, milyen katasztrofális károkat okozott az özönvízszerű esőzés Gyulán!

 erdalex  (42)

You may also like...

1 Response

  1. Petrovitsné Balla Magdolna szerint:

    Drága Kórustagok! Kedves Zsófi!
    Ma újra hozzánk érkeztek. A reggeli tükörtojásom mellé benneteket hallgatlak. Legyen áldott ez a nap az együttlétben, a megemlékezésben, a műélvezetben.
    Akik itthon vagyunk, várunk benneteket!!!! Üdv. Petrovitsné Magdi a gyulaiak közül.