Álmodtunk egy nagyot, álmodtunk egy napot

Published 2015-04-11 · Updated 2016-12-19

Gondolatok a IV. Szinkópa Vegyeskari Találkozóról

Nem az első alkalom, mégis mindig olyan, mintha az lenne. Március 7-én újra Szinkópa-napra ébredünk. Kora reggel a kórustalálkozó magas színvonalát biztosítani hivatott kellékek hadával kelünk útra. A tucatnyi doboz és szatyor gőzölgő kávéval teli termoszokkal, ajándékokkal, kottákkal megtömve kísér minket a Mátyás utcába. A város még alszik, látszik a leheletünk. Még a szombat reggel sem ocsúdik, ahogyan a BMC ajtaja is csak akkor nyitja ki kulcsra zárt szemeit, mikor ráeszmél, hogy eljött az idő, kezdődik, amire hónapok óta készülünk. IV. Szinkópa Vegyeskari Találkozó.

BMC? Barátságos, Meghitt, Célszerű? Befogadó, Megértő, Civilizált? Bizalmas, Megbízható, C-dúr? Igen. Budapest Music Center. Álmodtunk egy nagyot, ezt a napot erre a helyszínre. Jól tettük, és ők jót tettek velünk és nekünk.
Kezdődik. Öröméneklünk Cseri Zsófia örömkezeire.

Reggeli torna. A melegbarna koncertterem téglafalai között gyűlünk össze közel kétszázan, a sok kórus már egy kórus, és műveljük a testünket, hiszen az éneklés sport. Tódy Ilona kedvessége megmozgatja elgémberedett tagjainkat, megértjük, hogy hangszerek vagyunk, s a hangszál-hangszer tokjai is mi magunk vagyunk.
Hangszál-fitness. Hangedzőink, Kocsis-Holper Zoltán, Kővári Judit, Somorjai Paula treníroznak. Három személyiség, egy tőről fakadó technikai tudás. Eltereljük a figyelmünket a gégemozgásról, karöltve rugózunk a hangokon, hosszú csövet nyitunk a torkunkban, melyből kiárad a zene. Zsonglőrként egyensúlyozunk, hogy hangtányérjaink le ne essenek a légoszlop-botjaikról. Mindahányan szólistává minősülünk, betöltjük a teret. Impulzusok, melyek haza vihető gyurmagombócként összeállnak a fejünkben.

A kávészünet most is kávéillatú.

Karnagyváltó. A nagy kórustortát négy szeletre vágjuk, eloszlunk. Vetésforgó. A kar nagyjai egymás után művelnek bennünket. Csemiczky Miklós szeme hallatára alakítják a Pater nostert. „Mindeki másképp csinálja”. Wilson Alwyn Bentley hópehely-fotóin sincs két egyforma pihe, nem létezik. De a sok kis csoda egy puha, fehér takarót alkot. Mi ebben gyönyörködünk, részletek és egész, analízis és szintézis, hangok és ütemek, ütemek és frázisok, frázisok és Pater noster…
Örömebéd után újra örömének zendül Murányi Eszterrel.

Ki kicsoda? A Pater noster patere, Csemiczky Miklós zeneszerzői nyugalmával és bölcs megfontoltságával gondolkodtat el minket. A szerző is ember? Reggel fogat mos és dolgozni kezd? Ihlet vagy megrendelés? Ez is munka, feladat? Az ember nem is gondolná…
Hangszál-bemelegítés. Daltornászokká válunk, hangszalag-gyakorlatunkat Kollár Éva segítő kezei és szavai vezetik.

Öröméneklés. Kocsis-Holper módra tényleg öröm a madrigál, még akkor is, ha a sebes francia szöveg helyett olykor „lala” szól…

K(órus)-faktor. A zsűri nincs híján tudásnak, pedagógiai erényeknek, tanító szándéknak. Faktor: latin: hajtóerő, tényező. Kórusonként mutatjuk és kutatjuk. Milyen erő hajtotta Brahmsot vagy Kocsárt? És bennünket? Emberi és zenei tényezőket fürkészünk, s rájövünk, hogy mennyi mindent tudunk és érzünk már, és mennyi mindent nem tudunk és érzünk még.
Bach dicsőséges énekét Stubendek Istvánnal öröménekeljük.

A négyszögletű kerekasztal lovagjai arról beszélnek, hogyan éljünk a színpadon. Csodálkozva vesszük tudomásul, hogy a koncert már akkor elkezdődik, mikor az első bevonuló kislábujja megérinti a színpad szent parkettáját. Kommunikáljunk a közönséggel, de nem egyenként, hanem egyként. Ők most egy. Mindenkire egyszerre nézek nagylátószögű tekintettel.

Operakórus. Donizetti buffája Szabó Sipos Máté muzikálisan finom kezei alatt csiszolódik. Kellő komolysággal cizellálja a komolytalanságokat, hiszen másképp a humor röhej lesz…

Zárókoncert. Este a kórusnap dobozát egy aranyszínű koncert-szalaggal kötjük át. Budapest, Komárom, Sopron, egyformán mások vagyunk. Aztán összkaröltve állunk Párkai tanár úr előtt, s a Pater noster valóban miatyánkká válik. Homályosan látom a pódiumon kínzó lassúsággal vezénylő alakot. Hogy lehet, hogy ebben a pillanatban megszűnik a tempó fogalma, hogy lehet, hogy egy élet tapasztalata kitölt egy végtelenségig elnyújtott nyolcadot is? Nyolcvanhét nehéz évtől egyáltalán nem leláncolva. Még ne tedd le…

Az imából mosoly, a csendből hang-kavalkád, a lassúból gyors lesz, s mi szolgakórusként követjük a karmester mesteri karját.
Vége. Fogjuk dobozainkat az aranyszalaggal átkötve, magunkkal visszük, megőrizzük, bármikor kinyithatjuk. Köszönjük.
A BMC újra üres, mint a kávéstermoszok, a sötétben újra látszik a leheletünk.