Élménybeszámoló a szept. 24-i koncertről

Szeptember végén egy lusta vasárnap, a kései reggeli elköltése után sétára vágytam, emberek közé, kimozdulni akartam… A belváros felé vettem az irányt. A fák már átöltözőben, az aszfaltot néhol már száraz levelek karcolták, hűvös szellő játszott velük, fe-feldobta, arrébb lökte őket. Az emberek meleg kardigánba bújtak, gyapjúsálba tekerték magukat, ráérősen andalogtak a Kálvin tér környékén. A híres Palota-negyed. Megannyi éttermével, kiülős kávézójával igazi ékszerdoboza a fővárosnak. A Mikszáth téren az őszi idő ellenére akadtak vállalkozó kedvű kávérajongók, akik dacolva az időjárással al fresco hódoltak szenvedélyüknek… továbbsétáltam a Jézus szíve templom irányába. A házak fölé magasodó templomban delet kongattak. Épp véget ért a mise, szivárogtak ki az emberek, én hirtelen ötlettől vezérelve befelé indultam. A templomban telt ház fogadott. Izgatott suttogás, moraj hallatszott a padokból, az oltár előtt elegáns feketébe öltözött hölgyek és urak várták, hogy elcsendesedjen a tömeg. Egy kórus állt a rögtönzött színpadon, méghozzá nem is akármelyik. Az Erkel Ferenc Vegyeskar koncertjére érkeztem. Szerencsém volt, a hangverseny épp hogy elkezdődni látszott. Előre siettem, oldalt, a székek között akadt még üres hely. Cseri Zsófia karnagy már csak erre várt.
Szakrális művek és kortárs dallamok csendültek fel szép egymásutánban. Nem túlzok, amikor azt mondom, a tiszta intonáció, precíz ritmika nemcsak hogy magas színvonalúvá tette a koncertet, de a lélekig hatoló közlésmód könnyeket is csalt a szemembe. Valamikor én is énekeltem kórusban. Emlékszem, mennyi munka, odafigyelés, érzékenység kellett mindahhoz, hogy egységben, összeszedetten, hiba nélkül szólaljon meg mindaz, amiért hónapokig dolgoztunk. Az arcokat néztem. A látvány és a zene magával ragadott. A templom különlegesen kitűnő akusztikája tette teljessé az élményt. A koncert záróakkordjaként egy humoros kórusmű oldotta a komolyságot, picit fel is rázva a hallgatóságot. A kórus tagjai talán még az előző művek hatása alatt álltak, talán csak az izgalom tette, de nem sikerült áthangolódniuk a komoly művek atmoszférájából a humor irányába. De sebaj, mi mosolyogtunk helyettük.
A szűnni nem akaró tapsban én is kivettem részem. A kijárat felé sétálva feltűnt, mennyien vásárolnak a kórus fennállásának 20. jubileumára készült CD-ből. Mind elfogyott, hiszen az utolsót én vittem el. Munkába menet azóta mindig ezt hallgatom. Új szerelem született.

-egy rajongó-