Krónika a VII. Szinkópáról

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar a Szinkópa Vegyeskari Találkozót. Az idén a meghívott kórusok között volt a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, a Prelude Vegyeskar, az SZMP Vass Lajos Kórusa, valamint az SZTE ZMK Vox Universitatis Szegediensis énekkar.

Cseri Zsófia megnyitó beszéde után a kórusok bemutatkozása következett. A gyulai és a budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar (karnagyaik: Perlaki Attila és Cseri Zsófia) – a régi barátságra való tekintettel – a közös bemutatkozást választotta. Mivel már-már hagyománnyá vált, hogy a két kórus férfikara a közös rendezvényeken elénekli Erkel Ferenc: Takarodó („Kilenc óra…”) c. tételét, stílszerűen most reggel kilenckor adták ezt elő. A két kórus nőikara kispárnákkal, csörgőórákkal és hurkapálcára ragasztott napocskákkal játszotta el a jelenetet, mikor a katonák nyugovóra térnek, illetve hajnalban elindulnak a csatába, kellő derültséget okozva ezzel a nézők soraiban.

Ezután Szabó Soma „Egy, két, hár és…” programpontja következett, ami a cím alapján tornaóra is lehetne, de valójában egy ritmusgyakorlat volt. Először közösen megfejtettük a „Sárgul már a fügefa levele” kezdetű magyar népdal ritmusképletét, aztán természetesen el is tapsoltuk éneklés közben. De ezután jött a csavar a feladatban: amíg a dalban tákat éneklünk, alatta tapsoljunk szinkópát, a titik alatt tákat, a nyújtott ritmusok alatt pedig titiket. Állva indultunk, s aki elrontotta, leült, hogy lássuk, hány embernek sikerül a feladat. Nagyjából a harmadik ütemre a társaság kétharmada már ült, az első versszak végén egyedül Soma maradt állva. Próbálják ki Önök is!

A bemutatkozásokat a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa folytatta. A gyökereik fontosságának bemutatására Tóth Árpád kórusművét választották, melyet Koncsol László „Az ezeréves tölgy” című versére írt. A kórust Csáky Antal vezényelte, mivel karnagyuk Józsa Mónika sajnos betegség miatt nem tudott eljönni.

A Prelude Vegyeskar karnagya, Kabdebó Sándor bevallása szerint kórusuk kevés vidám darabot tudhat magáénak. Ez ihlette „bemutatkozó egyvelegüket” is. Előadásukban egymást követték a szomorúbbnál szomorúbb dalok, melyek hatására előkerültek a papírzsebkendők, és a súlyosan depressziós kórustagok öngyilkossági kísérleteket követtek el. Az olvasó megnyugtatására, a performance-t mindenki túlélte, s a bemutatkozást egy feszültségoldó, vidám darab zárta.

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vox Universitatis Szegediensis kórusa erősen javított a Szinkópán résztvevők átlagéletkorán, mivel a kórus jelenleg is aktív zongora, gitár, orgona és blockflöte szakos egyetemi hallgatókból áll. Ennek megfelelően a modern technikát kihasználva egy videó összeállításban mutatták be Szegedet és a kórus jeles eseményeit.

A ritmusgyakorlaton túl Szabó Soma arra is vállalkozott, hogy összkari darabként próbálja és vezényelje Rheinberger: Abendlied című darabját. Azt mondta, hogy ennyi ember közös éneklése fantasztikus energiát kelt, ami mellett eltörpülnek olyan apróságok, mint például a ritmus vagy a szöveg, de azért mégis jobb lenne ezekre is figyelni. A hangok közötti legatót két szerelmeshez hasonlította, akik nemcsak közel szeretnének egymáshoz kerülni, de össze is kapaszkodnak. Lényegében ez a mássalhangzók utolsó pillanatban történő kiejtésével valósítható meg. Hát, én ezt eddig is tudtam, csak nem sejtettem…

Ezután Arany János előadása következett a „Dies irae – a dallam megjelenései a zenetörténetben” címmel. A gregorián dallamnak viszonylag kevés feldolgozása ismert, de hallhattunk bejátszásokat néhány direkt és néhány szimbolikus megjelenésére, átdolgozására. A téma azért is volt ide illő, mert a következő összkari mű Mozart: Requiemjének a „Dies irae” tétele volt, amit Medveczky Ádám vezényelt Varga Csilla zongorakíséretével. Medveczky Ádám igen szuggessztív vezényléssel és néhány meglepő hasonlattal hozta elő a Szinkópa résztvevőiből a haragot. Az első megszólalásunkat egy „teadélutánhoz” hasonlította, ami valóban nem adná vissza a darab lényegét. Ahogy mondta, arra gondoljunk, hogy „ezt a bírát nem a fővárosi közjegyző küldte.”

A délutáni programot egy kerekasztal-beszélgetés indította Gráf Zsuzsanna (karnagy), Gyöngyösi Levente (zeneszerző) és Szabó Soma (karnagy) részvételével. A beszélgetés moderátora Arany János, karnagy volt, aki már rögtön az első kérdéssel zavarba hozta a kerekasztal lovagjait: „Mi jut eszükbe a szinkópáról?”. Szabó Somának Gyöngyösi Levente jutott először eszébe, aki állítása szerint „meggondolatlanul szórja a nehezebbnél nehezebb ritmusképleteket a darabjaiban”. Gráf Zsuzsa is azt emelte ki, hogy ez egy nehéz ritmus. Gyöngyösi Leventének viszont Haydn végtelenített szinkópái jutottak eszébe. A nehéz ritmusképletekkel kapcsolatban pedig elmondta, hogy számára a ritmus nagyon fontos, ami talán a gyermekkori könnyűzenei érdeklődéséből fakadhat.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy a karnagyok milyen szempontok alapján választják ki a tanulandó műveket. A karnagyok egyetértettek abban, hogy olyan műveket választanak, amiket ők nagyon szeretnek, és első lépésként megpróbálják megszerettetni a művet a kórustagokkal is. (Ennek eredményéről persze már nem esett szó.)

A résztvevőkről többek között megtudtuk, hogy Levente hetente háromszor fut, és a Dohnányi zenekar váltójában félmaratont futott, Soma a Cantemus FC tagjaként a nyíregyházi kispályás foci bajnokságban játszik, Gráf Zsuzsa pedig síel.

Zárásként pedig olyan bakijaikat mesélték el, melyeket csak név nélkül merünk közölni: előfordult több hanggal feljebb történő hangadás, koncertről való elkésést követően 5 szólamú darab eléneklése 4 fővel, amiből ketten a nevetés miatt nem tudtak énekelni, vagy kíséret játszása egy két részre szedett partitúrából, aminek első fele vészesen fogy, pedig hol van még a szünet….a második fele pedig az öltözőben lapul.

Ezután következett az elmaradhatatlan Karnagyváltó, ahol három kamarakórusra osztva Bárdos Lajos Libera me című kórusművét gyakoroltuk három karnagy nem feltétlenül egybehangzó utasításai alapján. Ebben Hartyányi Judit, Sapszon Ferenc és Szabó Soma vállalt szerepet. A résztvevők számára mindig ez a legizgalmasabb rész, amikor beleshetnek más karnagyok munkájába. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy ki mit emel ki egy-egy mű előadásakor. Ilyenkor látszik, hiába van a kottában ugyanaz a dinamikai jel, az előadásmódot a karnagy határozza meg. A karnagyváltó végén együtt is elénekeltük a művet Sapszon Ferenc vezénylésével.

Rövid uzsonnaszünet és beállópróbák után pedig már az eseményt lezáró, a közönség számára is nyílt zárókoncert következett.

További részletek olvashatók a Szinkópa honlapon.

– egy EFVK tag, Szinkópa résztvevő –

Élményeim a VII. Szinkópa Zárókoncertjéről

Szép, tartalmas este volt, de mint általában, mindig van egy csúcspont, ami megmarad, amit az ember hazavisz magával. Az Erkel kórustól most elhatárolódnék, miután alapító tagként nem lehetnék tárgyilagos. Ők mindig tetszenek. Kiváltképpen a Gárdonyi mű tett rám nagy hatást, én valóban a magyar földeken, erdőkben éreztem magam. Gyönyörűen, tisztán, szép hanggal adták elő.

Nekem az est fénypontja a Szlovákiai Vass Lajos kórus volt, virtuózok, amellett tisztán énekelnek, természetes hangon, jó intonációval, és mosolyognak.

A szegediek két barokk zsoltár-feldolgozása után a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar a legnagyobb hatást a „Hazám, hazám” című művel tette rám, amit még nem hallottam kórusfeldolgozásban, s amit nagyon szuggesztíven adtak elő. A Prelude Vegyeskar pedig főleg az Orbán műnél csillogtatta meg a hangját.

Egyszóval sok ilyen szép estét kívánok nektek és magunknak.

– egy volt EFVK tag –